Magyarország - Fővárosi Törvényszék, 29 augusztus 2013, H.A.I. v Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), 3.K.30.602/2013/15

A BÁH elutasító határozatának indokolása szerint a felperest nem fenyegeti más, mint minden menekülttáborban élő fiatal férfit, ezért nem fogadta el a hatóság, hogy a felperest személyesen fenyegetné üldözés, sőt a Fatah tagjaként az átlagosnál jobb helyzetben volt. Az elutasító határozat elleni keresetlevélben a kérelmező sérelmezte, hogy a nemzetbiztonsági szakhatóság nem engedte megismerni a kifogás tartalmát. A bíróság megállapította, hogy a kérelemre az El Kott ügyben kidolgozott feltételek vonatkoznak, amennyiben a kérelmező kénytelen volt elhagyni az URWA hatás és tevékenységi köréhez tartozó területet, mert ott élete és biztonsága komoly veszélyben volt. Amennyiben fennáll, hogy a kérelmező vonatkozásában az UNRWA általi védelem megszűnt, úgy ipso facto automatikusan megilletik az irányelv (Kvalifikációs) által biztosított előnyök.

A bíróság megállapította, hogy a beszerzett országinformációk megerősítették, hogy az UNRWA nem volt képes ellátni a kérelmező védelmét, az UNRWA feladatai, hatásköre és lehetőségei egyébként sem terjednek ki a fegyveres harcok és terrorista cselekmények által veszélyeztetett személyek fizikai védelmére.

A bíróság álláspontja szerint a létbizonytalanság olyan mértékű a libanoni menekülttáborokban, hogy ott nem érvényesülnek az alapvető emberi jogok, így ott hatékony állami vagy nemzetközi szintű védelem nem érhető el.

A bíróság szerint a kérelmezőt politikai véleménye (Fatah tagság) és meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása (palesztin katonai szervezet tagjaként) miatt fenyegette üldözés.  Az, hogy a kérelmező lemondott a családalapításról is, hogy a palesztin ügyért harcoljon egyértelműen a politikai vélemény manifesztálódásaként értékelhető.

A bíróság jogsértőnek ítélte az a körülményt, hogy az alperes hatóság és a szakhatóság sem tette lehetővé, hogy a kifogás tartalmát a felek megismerjék, azt semmilyen okirattal nem támasztotta alá a perben, ezért a bíróság azt nem fogadta el ítéletében és elismerte menekültként a kérelmezőt. A bíróság szerint „súlyosan ellentétes mind a hazai, mind a nemzetközi normákkal és jogelvekkel az a hatósági magatartás, amely nem teszi lehetővé – legalább – a bíróság számára azt, hogy egy közigazgatási ügyben a döntés teljes hátterét, részletes tényeit megismerhesse és értékelhesse”. A kizárás körében a Genfi Egyezmény 1F cikke taxatív módon sorolja fel a kizárás lehetséges eseteit, ezek között a szakhatósági kifogás, mint kizárási ok pedig nem szerepel.

Mivel nem ismert a kifogás tartalma, továbbá volt megfelelő jogi eljárás a felperes kiutasítására, nem alkalmazható a Genfi Egyezmény 32. cikke sem. A menekültstátusz megadása van megtagadása alapvető, az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján is védett emberi jogokat érint, ezért a Genfi Egyezmény kizárásra vonatkozó rendelkezéseket a lehető legszűkebben kell értelmezni.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Al Nashif v. Bulgária ügyben kifejtette, hogy még olyankor is hatékony bírói jogorvoslatot kell biztosítani a sérelmezett határozat ellen, amikor a határozat alapjául titkos információk szolgálnak a nemzetbiztonsági indokok alátámasztásául a jogállamiság követelményének megfelelően. Az „alapvető emberi jogokat érintő  intézkedésekkel szemben az érintett számára biztosítani kell, hogy egy független, a döntés alapjául szolgáló indokok és releváns bizonyítékok felülvizsgálatára hatáskörrel rendelkező szerv kontradiktórius eljárásban, szükség esetén a titkos információk felhasználására vonatkozó, megfelelő eljárásjogi korlátokkal felülvizsgálja ezen intézkedéseket és döntéseket.” A hatóság nem tudott érdemben nyilatkozni arról, hogy mi a különbség a kétféle szakhatósági döntés, a kifogás és az észrevétel között, amely súlyos érdemi ellentmondás. Önkényes volt továbbá, hogy a hatóság mintegy bővíteni próbálta a Genfi Egyezmény kizárásra vonatkozó rendelkezéseit.